belezuhanok a létezésbe

belezuhanok a létezésbe

szilánkok szóródnak köröttem

ahogy egységből kiesve

szakadnak le szárnyaim

s hullanak a semmibe

szenvedés szürke hamuja

száll lelkemre és beborít

hiába mosom, tisztítom

nem nagyon tántorít

kietlen pusztaság húz

magába szüntelen

úgy szabadulnék már

szárnyalnék odafenn

vágyam vezet utamon

nyughatatlan álmokon át

néha fény ragyog be

szürkeségnek fátyolán

- oda menni szeretnék

- de egy élet nem elég

hogy célomat elérjem

körbe-körbe mindig

ha mégis megáll

hogyan lesz akkor azután?

belezuhanok a létezésbe

mert a Nap csak

itt

ragyog

le

rám

Kalocsa, 2014. április 19.